HTML

Samsung válasza az iPad Minire

2013.01.23. 08:04 Serion

Ahogy megszokhattuk már, gyakran olyan hatalmas innovációnak nevezett táblagépeket is piacra fognak a gyártók, amik alig térnek el az elődöktől. Igazából a felhasználók nagyobb részének nem áll érdekében havonta táblagépet cserélni, csak azért, mert egy új kiadott verzió kisebb és jobb felbontással rendelkezik.

Az iPad Mini mégis komoly problémákat okozhat a konkurencia számára, hiszen a még táblagéppel nem rendelkezők számára előnyt jelenthet a kisebb készülék és a csak mérsékelt túlárazott termék.

A Samsung kénytelen új gépet kiadni, ha tartani akarja a versenyt a minivel, és már néhány adat elérhetővé vált arról, hogy ezt pontosan mivel is akarják megtenni. Egy várhatóan 8 hüvelykes kijelzőt tartalmazó gép 16:10-es képaránnyal, 1280 x 800-as felbontású HD képpel érkezik majd. A gép elejére egy 1.3 megapixeles kamera kerül a már megszokott videóhívások lebonyolításához, hátulra pedig egy 5 megapixeles. A gép várhatóan támogatni fogja az S-Pen ceruzát ami igazán hasznosnak fog bizonyulni a gép kezelése közben, és ezzel vonzóvá teszi azt a nagyközönség számára.

A konkurens gépbe természetesen egy négymagos lapkát szerelnek ami 1.6 GHz-en dolgozik. 2 Gb-os rendszermemória mellett 16 illetve 32 Gb választható verziók készülnek majd. Előnyei közül nem lehet kihagyni, hogy 4600 mAh-s telep lesz benne, ami meglehetősen jó üzemidőt tesz majd lehetővé. A terméknevet sajnos a Samsung nem árulta még el, de várhatóan a februári Mobile World Congressen több információt és akár már egy nevet is kaphatunk.

forrás:

iPad Mini riválison dolgozik a Samsung?

Szólj hozzá!

Windows Phone 7.8

2013.01.23. 07:50 Serion

Habár sok meglepetést nem fog okozni az új Windows Phone 7.8, mivel korábbi Lumiákra már feltelepíthető, mégis nagy várakozás övezi érkezését. Hivatalos bejelentések után már tudjuk: Január 31-től frissíthetőek lesznek a Windows Phone 7.5 készülékek 7.8-ra.

Hogy miért lesz jó nekünk a 7.8? Javítások mellett olyan kényelmi funkciók is belekerülnek, amik könnyebbé és élvezhetőbbé teszik a készülékünk használatát. Ilyenek például a Bluetooth fájlküldés, a nagyobb színválaszték, internet megosztás WI-FI-n keresztül, 14.5-ös Office programcsomag és, hogy végre leválthatjuk az alapértelmezett keresőmotort Internet Explorerben.



A gyártók jó része még nem reagált a hivatalos bejelentésre. Kivételek ez alól a Nokia és a Samsung, akik már bejelentették, hogy összes modelljeiket frissíteni fogják.


forrás:

Hivatalos: Január 31-én jön a Windows Phone 7.8

Windows Phone 7.8 érkezik a Nokiákra

Szólj hozzá!

Windows RT táblák: Csalódott gyártó

2013.01.22. 20:49 Serion

A Windows RT alapú táblák nem arattak osztatlan sikert a nagyközönség körében. A leghíresebb táblagépük a Microsoft Surface megrendelői adataiból kiderül, habár volt forgalma a bemutatás óta, a gyártó csalódott annak mennyiségében( vagy éppen túlbecsülték azt korábba), ezért csökkentette a gyártására vonatkozó megrendeléseket a gépeket legyártó cégtől.

Eredetileg, az RT alapú gépekre a vállalat 4 milliós gyártási felkérést adott be az évre, azonban egy megfelezték látva a rossz teljesítményt a piacon. Sajnos nem a Surface hibája ez amint azt a  DigiTimes forrásai mutatják,, hasonló gondokkal küzdenek az ASUS, Dell és Samsung vezetői is.

A problémát több része is okozza ezeknek a konstrukcióknak. Az egyik, hogy az ARM alapú termékeken nem lehet x86-os alkalmazásokat futtatni, és ez igaz a Windows RT modellekre is. A másik lényeges ok az, hogy mivel a piac folyamatosan újul, és hétről hétre dobnak piacra új gépeket nagyobb képernyővel, tárhellyel vagy felbontással, a vásárlók nem sietek el a gépek beszerzését. Sokan várnak a Microsoft által bejelentett Windows 8 operációs rendszerrel, x86-os Clover Trail SoC egységgel érkező modellekre.



  "A jelenleg még hezitálók az újdonságok választékától függően hozhatják majd meg a végső döntést: ha nem találnak kedvező árú, jó funkcionalitást kínáló Windows 8 alapú táblát, akkor a Windows RT felhozatalból választhatnak majd  egy számukra megfelelő példányt. Persze az is benne van a pakliban, hogy végül nem Windows, hanem Android vagy iOS alapú táblát választanak majd a hezitáló vásárlók.Így vagy úgy, az már biztos, hogy a következő év elején érkezik az x86 alapú Microsoft Surface is, amely 64 GB-os és 128 GB-os változatban válik elérhetővé,"

forrás:

Nem kapkodnak a Windows RT alapú táblákért

Szólj hozzá!

Új Huawei okostelefon

2013.01.22. 20:48 Serion

A kínai piacról érkező okostelefonok egyik legnagyobb előállítója a Huwaei, a cég próbálja tartani a versenyt az egyre csak terjedő Apple és Samsung telefonokkal. Legújabb készülékük a G520 terméknevű telefon ami bővelkedik teljesítményben.

A középkategóriába tartozó telefont 4 magos ARM Cortex-A7 processzorral szerelték fel, ami 1.2 Ghz-es órejelen működik, és ezt egy PowerVR SGX544 grafikus processzor támogatja. A jó CPU mellé azonban csupán egy 512 MB-os rendszeri, és egy 4 Gb-os tárhellyel láttál el a készüléket, amit természetesen microSD kártyán keresztül lehet bővíteni, de igazán növelhették volna a gyári méreteket.


Az új telefon 5.4 hüvelykes képernyővel rendelkezik, ami várhatóan 480 x 854-es FWVGA felbontást tesz lehetővé. A kiemelkedő képminőség eléréséhez az okostelefonok és a táblagépek körében nagy sikert aratott IPS technológiát használja. Ez lehetővé teszi a hordozható gépek számára a kiváló színhűséget, fényerőt és nagy betekintési szögeket. Az egyelőre nem ismert, melyik Android verziót fogja használni a telefon.

A telefon elején találunk egy VGA felbontású kamerát a videóbeszélgetésekhez, és a készülék hátulján egy 5 megapixeleset a fotózásokhoz. A gyári telep egy 1700 mAh-s zsebtelep lesz és mivel a gyártó használta az SoC-t, a fogyasztás rendkívül jól optimalizálható lesz , így az üzemidő várhatóan nem lesz problémás a felhasználók számára. A telefonba továbbá beépítettek egy Bluetooth 3.1 modult, GPS vevőt és WI-FI-t is a hálózati modem mellé.

Várhatóan először a cég anyaországában, Kínában kerül forgalomba, és csak a későbbiekben jut majd el hozzánk és az USA-ba.

forrás:

Négymagos okostelefon középre célozva a Huaweitől

Szólj hozzá!

A Sony új reménysége: Xperia Tablet Z

2013.01.22. 18:35 Serion

A Sony próbálja felvenni a versenyt a táblagépek gyorsan és hatalmas lépésekkel fejlődő piacán, és a most kidobott Xperia Tablet Z alapján kimondhatjuk: remekül teszik ezt!

4.1.2-es verziójú Andriodos táblagép nem csak egy szokványos gép lett. Felismerték, hogy a felhasználók számára mennyire lényeges a gépek hátoldalán található kamera és nem holmi egyszerű 3 megapixeles rendszert raktak bele. A hátpanelen található egy 8.1 megapixeles főkamera, ami fotók készítésére és videók felvételére is kiválóan alkalmas. A képek minőségét javítandó, a gép rendelkezik az Exmor R BSI szenzorral. Az előlapon a megszokott videócsevegés lehetőségét biztosító 2.2 megapixeles kamerát találunk.

A térhangzás biztosításához a gyártó saját, Sony S-Force-al szerelte fel gépeit. A négy Krait tartalmazó Qualcomm APQ8064-hoz egy Adreno 225-ös grafikai egységet állítottak üzembe aminek 1.5 GHz-re hangolták az órajelét. Alapból 2Gb rendszermemória és 32Gb tárhely található a táblagépben, de köszönhetően a gépen található microSD hely. Ez a gép már tartalmas modemet a 4G LTE által és a hálózati sebességet javító NFC chip nagy hasznunkra lehet netezéseink során.

A por- és vízálló szerkezet alig 6.9 milliméter vastag, ami messze túlszárnyalja az eddigi legvékonyabb Toshiba Excite 10 LE-t. Az alig 500 grammot nyomó táblagépnek azonban, ahogy azt várható volt, be kellett áldoznia egy kis helyet, amit természetesen az akkumulátorral oldottak meg. Egy 6000 mAh-s telepet raktak bele, ami igencsak kevésnek bizonyulhat, ha nem optimalizálták megfelelően a mérnökö a gép fogyasztását.

Várhatóan fekete és fehér táblagépek a tartalmuk és méretük miatt borsos áron fognak a boltokba érkezni.

forrás:

Xperia Tablet Z, a Sony új reménysége

Szólj hozzá!

Új Toshiba táblagép a piacon

2013.01.22. 18:01 Serion

Az Excite termékcsaládot jegyző Toshiba új konstrukcióval bombázza a táblagépek piacát. Az eddigi modellekre is elmondható kifinomult és egyszerű dizájn jellemzi.

Az Excite 10 LE és a 10T között rész betöltésére készítették középső testvérnek. Az előlapon egy 10.1 hüvelykes megjelenítő található, 1280 x 800 képpontos HD felbontással rendelkezik, és köszönhetően az IPS technológiával természetes színvilágot és széles betekintési szög jellemzi.

A képernyő felett egy 3 megapixeles HD kamera található a videóhívásokhoz. A hátlapon egy FullHD kamera található fényképek és videók készítéséhez.

Négymagos processzor és Nvidia Tegra 3 található a készülékben. 1 Gb-os rendszermemória mellett egy 16 Gb-os háttértár ami bővíthető miscroSD kártyával akár 32 Gb-ig.

Az Android 4.1-re épülő táblagépben sajnos továbbra sincs hálózati modem, az üzemidő egyelőre nem ismert.



forrás:

Megérkezett a Toshiba Excite 10 SE

Szólj hozzá!

A szélenergia használatának új lehetősége

2013.01.22. 17:32 Serion

Egyedülálló módszert eszeltek ki német tudósok a szélenergia kihasználásának új módjaként. Az ötlet a berlini NTS Energie- und Transportsysteme GmbH és a stuttgarti Fraunhofer Intézet szakembereitől származik. Egy magasba engedett sárkányt használnak, hogy hasznosítsák a levegő áramlását.

A kísérlet alapötletét, egy új népszerű sport adta: a kitesurf. Kitesurf közben a sportolók egy, a wakeboardra esősített sárkány segítségével több méteres magasségba tudnak emelkedni. Ez adta az alapokat a generátorokra erősített sárkányt, ami a szél miatti mozgásának köszönhetően áramot termelhet.

A generátorok működtetéséhez a sárkányokat 300-500 méteres magasságba engedik fel, ahol erős szelek folyamatosan mozgatják a sárkányokat, mondja Joachim Montnacher, a program egyik mérnöke.A sárkányok a rájuk erősített kábelek révén egy sínpályán kocsikat húznak körbe-körbe. A járművek mozgási energiáját közben egy generátor árammá alakítja.

A sárkányok egyik előnye, hogy magasabb légrétegekből nyeri a szelet, mint a szélkerekek. A magasabb rétegekben erősebb és állandó szelek vannak a föld felszínivel ellentétben. Hasznosítás szempontjából is igen eredményesnek bizonyul az új módszer, duplájára növekvő szél mellett a kitermelt energia mennyisége. Az előállítási költségei töredékét képezik egy szélerőművének.

A nyolcas alakú röppályán mozgó sárkányokat automata vezérlőegység tartja fent a levegőben. Az eddig elért eredmények azt mutatják, hogy 24 sárkányos erőmű felér 30 darab 2 MW-os szélturbina teljesítményével, és ez körülbelül 30 ezres várost is képes ellátni

Forrás: 

Sárkányerőművekkel aknáznák ki a szelet

Szólj hozzá!

Hamarosan boltokban az első androidos pikoprojektorral ellátott táblagép

2012.10.10. 08:25 Serion

SmartQ túllépve az általános pusztán anyagi alapokra helyezett választást az androidos táblagépek között, hatalmas technikai újítást vezetett be. Elkészítette a világ első projektorral ellátott androidos táblagépét, és bár ennél kisebb projektorokat is készítettek már, eddig egyik cég sem helyezte azokat a mindennapi élet során gyakran használt táblagépekbe.


A smartQ U7 újítása egy LED-es fényforrással működő, akár 20 ezer munkaórát is bíró projektora DLP technológiát használ. A vetített kép FWVGA (854x480 képpontos) felbontású lehet, 5 és 50 col közé állítható be a képátló.

A gép 2 különálló 2 megapixeles kamerával rendelkezik, ezek közül az elülsővel lehetőségünk lesz videóhívásokat lebonyolítani. 4800 mAh-s akkumulátort kapunk a készülékhez, ami a táblagép alapvető funkcióit  hosszú ideig ellátja, de a vetítés előre láthatólag hamar le fogja meríteni, a cég azobnan még technikai adatokat nem közölt a készülék üzemidejéről.

Egyelőre nem tudni mikortól lesz kapható az androidos projektorral ellátott SmartQ U7, de az ára a gyártó szerint 300-500 dollár között lesz függően a gép teljesítményétől.



A világ első androidos táblagépe beépített projektorral a SmartQ-tól/ipon.hu/2012.10.09

Szólj hozzá!

Üdvözlet a DMMC Tech Indexen!

2012.09.19. 11:21 Serion

Blogom a technikai világ híreit közli

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása